Premier filmek
Akció - 229 film található ebben a kategóriában.
Sorbarendezés: | Dátum szerint · Megnevezés szerint · Értékelés szerint · Letöltések szerint · Megtekintések szerint
Akció / 2015 / Magyar

Mike ránézésre jellegtelen kisvárosi arcnak tűnik, aki állandóan beszívva tengeti a napjait és amikor nem pénztárosként dolgozik, egy soha el nem készülő képregényt rajzolgat egy szuperhős majomról. Leghőbb vágya, hogy egyszer végre leküzdje a pánikrohamát és képes legyen a városhatár táblánál messzebb merészkedni, hogy elvihesse barátnőjét, Phoebe-t Hawaii-ra.
A fiatalok élete azonban egyik napról a másikra megváltozik, amikor kiderül, hogy a fiú – bár maga sem tud róla – egy magasan képzett, halálos alvó ügynök. A múltja azonban utoléri és a sötét titkok elkezdenek felderengeni a múltból, Mike pedig egy veszedelmes kormányzati akció közepén találja magát. A túléléshez minden erejére és ügyességére szüksége lesz, ami nem lesz egyszerű, tekintve, hogy a sok fűtől alig lát ki a fejéből.

 

Akció / 2015 / Magyar

Scott Lang különleges képességnek van birtokában: képes összemenni kicsire, mint egy hangya, ugyanakkor megnövelni erejét a normális sokszorosára. Titkának megőrzése kedvéért egy látványos hangyajelmezt visel, mely elfedi identitását. Mentorának, Dr. Hank Pymnek a segítségével hamarosan nem kisebb feladatot kell véghezvinniük, mint a világ megmentését.

 

Akció / 2014 / Magyar

Az X-Men: Az elsők és a korábbi X-men filmek közös folytatásának tekinthető, amit Bryan Singer az első két X-Men rendezője vezényelhet le. A történet több idősíkon fog játszódni. A kiindulás a nem túl távoli jövő, amikor a mutánsokat elkezdték levadászni, a túlélőket pedig gyűjtőtáborokba zárják, a rendet az óriás Őrrobotok tartják fent.
E állapotok elkerülésére az egyik mutáns elméjét visszaküldik a fiatalkori énjébe, a 80-as évekbe, hogy a történtekről információt szolgáltasson Xavierék számára, és intézkedéseket hajthassam végre egy jobb jövő érdekében…

 

Akció / 2014 / Magyar

Cade Yeager feltaláló rábukkan egy kis darab Autobot technológiára. Miután a technológiát aktiválja, a kormány és az idegenekre szakosodott fejvadászok a nyomukba erednek, ezért Cade, a lánya Tessa, valamint annak barátja, Shane menekülni kényszerülnek.

 

Akció / 2014 / Magyar

Dr. Will Caster (Johnny Depp) a mesterséges intelligencia legelismertebb szakértője, egy olyan gép létrehozásán dolgozik, amely ötvözi a világ összes tudását az emberi érzelmek teljes skálájával. A sok vitára okot adó kísérletei híressé tették, ugyanakkor első számú célpontja lett egy radikális technológia-ellenes csoportnak, akik meg akarják állítani. Bármi áron.
A veszélyes szervezet merényletet követ el a népszerű tudós ellen. Tettükkel egy számukra is teljesen váratlan folyamatot idéznek elő: Caster az általa kifejlesztett gép tesztalanyává válik. Caster felesége, Evelyn (Rebecca Hall), és legjobb barátja, Max (Paul Bettany) úgy döntenek, hogy a haldokló Will tudatát feltöltik a gépbe. Azonban, ha bármi kimarad, akár egy gondolat, vagy egy régi emlék már nem biztos, hogy ugyanannak az elmének adnak életet, akit egyszer ismertek.

 

Akció / 2014 / Magyar

Rose, egy zabolátlan dampyr (félig ember, félig vámpír testőr), akit mora barátnőjével, Lissával együtt szökés közben kapnak el és visznek vissza az eldugott St. Vladimir Akadémiára. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Lissa egy mora (halandó vámpír) nemesi család sarja, egy hercegnő, ami miatt folyamatos életveszélyben van. Mindketten az átlagos vámpírdiákok életét próbálják élni, de Lissa különleges mágikus képességei és a mindkettőjüket megkísértő tiltott szerelem nem javít a helyzeten. Az iskola valószínűleg a legrosszabb búvóhely számukra, ezért Rose keményen edz, hogy hivatalosan is Lissa testőre lehessen. Addig is kénytelenek szembenézni a belső és külső támadásokkal, amit a kegyetlen strigák (hallhatatlan vámpírok) jelentenek, akiknek mindent megér, hogy levadásszák a mora trónörököst, Lissát.

 

Akció / 2014 / Magyar

Rama beépül a Jakartai alvilág egyik veszedelmes és kegyetlenségéről elhíresült szindikátusába, hogy leleplezze a korrupciót, amelyben, mint kiderül, még saját egysége is érintve van.

 

Akció / 2014 / Magyar

A II. világháború egyben a világ legnagyobb, legszervezettebb műkincsrablásának a története is. A németek figyelme mindenre kiterjedt, és a meghódított országok gazdagságát is akarták. De ahol rablók vannak, ott zsaruk is kerülnek. Európa még lángokban állt, amikor Roosevelt elnök kiadta a parancsot, hogy küldjenek egy különleges egységet a Birodalomba. A feladatuk: a frontvonalak mögött ragadt műtárgyak visszaszerzése és biztonságos helyre juttatása.
És megalakul minden idők legkülönösebb kommandója: hét múzeumigazgató, művészettörténész és kurátor fegyvert és felszerelést kap, hogy ellenséges területen járjon túl a nácik eszén, csempéssze nyugatra, amit bír, és ha lehet, maradjon életben.

George Clooney új rendezése az Ocean’s-filmek világát idézi II. világháborús környezetben. A szereposztás parádés: ezúttal Matt Damon, Cate Blanchett, George Clooney, Bill Murray, John Goodman és Jean Dujardin harcol együtt.

 

Akció / 2014 / Magyar

Peter Devereaux-t (Pierce Brosnan), a rendkívül veszélyes ex-CIA ügynököt egykor a legjobb kémek között tartották számon. Akik ismerték, csak úgy nevezték, November Man: ahol feltűnt a vérprofi CIA-s mérhetetlen pusztítást hagyott maga mögött. És most újra vissza kell szállnia a játszmába: védelmére kel egy szemtanúnak, Alice Fourniernak (Olga Kurylenko), akit az ügynökség kész megölni, nehogy fény derüljön egy évtizede őrzött titkos összeesküvésre. Peter maga is célponttá válik. Egykori barátját, legtehetségesebb tanítványát, David Masont (Luke Bracey) küldik a nyomába, hogy végleg kiiktassa őt. A macska egér játszmában Devereaux már nem tudja kiben bízhat. Itt már nincsenek szabályok, nincsenek szövetségesek. Az egykori legjobb kém egyszemélyes háborúban veszi fel a harcot: miközben igyekszik megvédeni pártfogoltját, a CIA korrupt ügynökeit is ki kell iktatnia.

 

Akció / 2014 / Magyar

James Dashner Carta Young regénytrilógiájának az első kötete Az útvesztő, amiben egy Thomas nevű srác az emlékeit vesztve tér magához egy liftben és kilépve egy tisztáson találja magát, ahol egy fiúbandába akad. A tisztást egy mozgó labirintusrendszer veszi körbe, ami veszélyes lényeket rejt magában és Thomas is beáll azok közé, akik megpróbálják megfejteni az útvesztő titkát. Egy nap azonban tovább bonyolódik a helyzet, amikor megjelenik az első lány is a tisztáson.

 

Akció / 2014 / Magyar

Egy visszavonult bérgyilkosnak most újra vissza kell térnie a régi foglalkozásához, amikor a lányát elrabolják. Miközben a megmentésén fáradozik, összetűzésbe kerül régi főnökével is.

 

Akció / 2014 / Magyar

Amerika Új Alapító Atyái meghívnak téged az éves Megtisztulás ünnepére. Ezen az éjszakán minden bűn törvényessé válik 12 órára. Míg az előző rész, A bűn éjszakája egy család sorsát követte nyomon a Megtisztulás végzetes éjszakáján, az anarchia éjszakája egy csapat véletlenül összeverődött ember viszontagságainak krónikája a bűn éjszakáján a pokollá változott városban, ahol minden sarkon újabb veszély, és újabb fordulat leselkedik.

 

Akció / 2014 / Magyar

Állítólag a show business gyilkos iparág. Aki eddig nem hitte volna, most saját szemével láthatja. Egy beszélgetős tévéműsor ünnepelt műsorvezetője (James Franco) ugyanis különös kalandba keveredik: olyanba, ahol szokásos nagy dumája valószínűleg már nem segít rajta. A CIA talán legcsinosabb, de biztosan legkacérabb ügynöke (Lizzy Caplan) arra akarja rávenni, hogy vegyen részt a Cég történetének legnagyobb akciójában – gyilkolja meg Észak-Korea miniszterelnökét. A showman és producere (Seth Rogen) természetesen nemet mond. De a CIA-nek és ennek a nőnek természetesen nem lehet nemet mondani.

 

Akció / 2014 / Magyar

Álnéven élt, a jó ügyet szolgálta. Mégis furdalja a lelkiismeret: sok vér tapad a kezéhez. Egy szolgálatból felmentett titkos ügynök (Denzel Washington) elhatározza, hogy jó útra tér – de úgy, ahogy ő tud. Hirdetést ad fel, és azt ígéri, hogy bárkinek segít, aki esélytelen, gyenge vagy kiszolgáltatott. A Cég emberéből magányos harcos lesz. És ahol megjelenik, ott megváltoznak az esélyek.

 

« 1 2 3 4 5 ... 16 17 »